L'histoire d'Aishwarya Rai

Aishwarya intelligenciája, egzotikus szépsége és páratlan tehetsége mind hozzájárultak kiemelkedő sikeréhez és nemzetközi filmes karrierjéhez. Ő lett az első indiai színész, aki részt vett a Cannes-i Filmfesztivál zsűrijében.

2004 elején, a Time magazin címlapján szerepelt és nevezték a "Világ 100 Legbefolyásosabb Embere" címre egy másik témában.

PÁLYAFUTÁSA

Aishwarya Rai az indiai Mangalore városban született. A világot jelentő deszkák felé vezető út akkor nyílt meg számára, amikor 1994-ben elnyerte a Miss World címet. Építész tanulóként, Ash (ahogyan ismertté lett) India egyik leghíresebb modellje volt, aki megjelent a rangos Pepsi kampányában és feltűnt a Vogue magazinban is.

Hamarosan az indiai Bollywood top rendezői sorakoztak fel, hogy Aishwarya-val dolgozhassanak. Mani Rathnam "Iruvar" című filmjében debütál (1997), amelyért hangos kritikát kapott, majd Rahul Rawail "Aur Pyaar Ho Gaya" című filmjében (1997) nyújtott alakításáért megkapta a Legjobb debütáló színésznő díját. 2000-ben a legjobb női színésznővé választotta a Filmfare és Zee Cine Sanjay Leela Bhansali "Hum Dil De Chuke Sanam" (Már másé a szívem) című filmjében nyújtott alakításért. Ugyanebben az évben, Ash-t jelölték a legtámogatóbb színésznő címre speciális megjelenéséért Aditya Chopra "Mohabbatein" című filmjében. 2001-ben ismét megkapta a Filmfare díját, majd a legjobb színésznő díjára jelölték Satish Kaushik "Hamara Dil Aapke Paas Hai" című filmjében.

Ash csillaga tovább ragyogott, amikor is 2002-ben újra együtt dolgozott Sanjay Leela Bhansali-val a Devdas című filmben, amely a legambíciózusabb és legsikeresebb film volt a Bollywood történetében, s egyben az első film, amely megkapta a Cannes-i Filmfesztivál Speciális effektekért járó díját. Indiában és az Egyesült Államokban megdöntötte a jegyeladási rekordot.

Aishwarya felkerült a Rolling Stone magazin éves "Hot Listájára, a HELLO! magazin "A Világ legattraktívabb Hölgyei"-nek listájára, és szerepelt a Stuff, az FHM, a V Life, a GQ és a The New York Times magazinokban, csakhogy a legfontosabbakat említsük. Ő az első indiai nő, akit megörökítettek a világhírű, londoni Madame Tussauds Múzeumában.

FILMOGRÁFIA

1997 - IRUVAR rendezte: Mani Rathnam

1997 - AUR PYAAR HO GAYA rendezte: Rahul Rawail

1998 - JEANS rendezte: S. Shankar

1999 - HUM DIL DE CHUKE SANAM (MÁR MÁSÉ A SZÍVEM) rendezte: Sanjay Leela Bhansali

1999 - AA AB LAUT CHALEIN rendezte: Rishi Kapoor

1999 - TAAL rendezte: Subhash Ghai

1999 - JOSH rendezte: Mansoor Khan

2000 - DUKONDAIN KANDUKONDAIN rendezte: Rajiv Menon

2000 - HAMARA DIL AAPKE PAAS HAI rendezte: Satish Kanshik

2000 - DHAI AKSHAR PREM KE rendezte: Raj Kanwaar

2000 - MOHABBATEIN rendezte: Aditya Chopra

2001 - ALBELA rendezte: Deepak Sareen

2002 - DEVDAS rendezte: Sanjay Leela Bhansali

2002 - HUM KISI SE KUM NAHIN rendezte: David Dhawan

2003 - DIL KAL RISHTA rendezte: Naresh Malhotra

2003 - KYON HO GAYA NA rendezte: Samir Karnik

2003 - KHAKEE rendezte: Rajkumar Santoski

2004 - COUP DE FOUDRE A BOLLYWOOD rendezte: Gurinder Chadha

2005 - SHABD rendezte: Leena Yadav

2005 - FŰSZEREK HERCEGNŐJE rendezte: Paul Mayeda Berges

2006 - THE HEART OF INDIA rendezte: Gana Pathy Bharat

2006 - UMRAO JAAN rendezte: JP Dutta

2006 - AZ UTOLSÓ LÉGIÓ rendezte: Doug Lefler

2006 - DHOOM 2 rendezte: Sanjay Gadhvi

2006 - PROVOKED rendezte: Jag Mundhra

2006 - CHOKHER BALI rendezte: Riturpano Ghosh

2007 - JODHA and AKBAR rendezte: Ashutosh Gowariker

2007 - GURU rendezte: Mani Ratnam

2007 - SINGULARITY rendezte: Roland Joffre

2007 - THE REBEL rendezte: Kean Metha

2007 - KAOSU rendezte: Hideo Nakata

Azonosítsa magát

Amennyiben már feliratkozott, kérem azonosítsa magát az alábbi mezőben :

Hírlevél

Kérem a Hírlevélre való feliratkozásom megszüntetését

Elfelejtette jelszavát?

Kérem, adja meg alább e-mail címét, és elküldjük Önnek a jelszavát.

Küldés ismerősnek

A megadott e-mail címek csak a kért cikk elküldésére kerülnek felhasználásra. Azokat nem őrizzük meg.

Küldés

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Iratkozzon fel, hogy megkaphassa a L'Oréal Paris hírlevelét: sok sok információ a szezon trendjeiről és az új termékekről a vonatkozó szakértői tanácsokkal. Ráadásként pedig speciális ajánlatok, szépségakciók és sok más meglepetés !

Feliratkozom

Ha le szeretne iratkozni
a L'Oréal Paris hírleveléről, kattintson ide.

Segíthetek ?