New Yorkban élő cseh 3D művész és művészeti vezető. Munkáit álomszerű esztétika, a textúrákkal való játékosság és a valóság szürrealista ábrázolása jellemzi. Portfóliójában olyan globális ügyfelekkel való együttműködések szerepelnek, mint a Nike, az Adidas, az Apple vagy a L'Oréal. Munkái finoman egyensúlyoznak a kereskedelmi dizájn és a szabad művészet határán, és galériákban állítja ki azokat szerte a világon.
Az élet Prágából Londonon át egészen New Yorkig vezette. Mi volt a fő mozgatórugója annak, hogy az Egyesült Államokba költözött, és mit adott Önnek ez a változás szakmailag és emberileg?
Számomra az első igazán nagy lépés az volt, hogy Prágából Londonba költöztem. Őszintén szólva ijesztő volt. Nem tudtam, hogy meg tudom-e csinálni, találok-e ott munkát, vagy egyáltalán van-e elég tapasztalatom. A kezdetek nehezek voltak, de amint belejöttem, minden természetes módon kezdett alakulni.
A költözés Londonból New Yorkba egy újabb hatalmas szakmai és személyes ugrás volt. Szerettem volna megtudni, hogy megállom-e a helyem egy olyan közegben is, amely a világ kreatív tempóját diktálja. És amikor New Yorkban voltam, rájöttem, hogy ide tartozom. A város dinamikus, inspiráló, folyamatosan feszegeti a határokat – és nekem pontosan erre volt szükségem. New York egészen egyedülálló.
Lát különbséget az amerikai ügyfelek esztétikájában vagy elvárásaiban az európai ügyfelekhez képest?
Nem látok nagy különbséget. Mindig arra próbálok összpontosítani, hogy mit vár el az adott ügyfél, és alkalmazkodom az elképzeléseihez. Néha több kreatív, művészi behatásra van szükség, máskor a tiszta funkcionalitás és a precíz kivitelezés a cél. Nem annyira Amerika és Európa között van a különbség, hanem sokkal inkább abban, hogy minden egyes ügyfélre külön rá kell hangolódni.
Honnan merít vizuális inspirációt New Yorkban? Múzeumokból, egyes városrészekből, a neonfényekből, vagy akár az East River feletti naplementéből?
Az inspiráció New Yorkban szó szerint mindenhol ott van. Az embernek sokszor nem kell messzire mennie, hogy rátaláljon valamire, ami megragadja. Én személy szerint imádom a Broadwayt. Minden darab hihetetlen élmény, és mindig tartogat valami meglepetést. Ugyanígy inspirál a New York City Ballet, a koncertek, vagy a The Met... Ott akár egy egész napot is el lehet tölteni, és mindig felfedezhetünk új dolgokat.
Ezután gyakran csak leülök a Central Parkban, és hagyom, hogy mindez lecsengjen bennem. Sokszor egészen hétköznapi módon találok inspirációt. Elég felszállni a metróra és figyelni az embereket. Ez a stílusok, energiák és történetek végtelen tárháza.
A városon kívül pedig egy teljesen más világ vár. A Hudson-völgy nyugalma és mágikus hangulata mindig visszavezet önmagamhoz.
Hogyan lehet egy kozmetikai márka DNS-ét átültetni a 3D világába? Az Urban Decaynél a „shadows are born from the moon” állítással dolgozott. Hogyan zajlott pontosan a kreatív folyamat?
Nagyon szerencsés voltam ezzel a projekttel. Csak egy nagyon egyszerű briefet kaptam: „Itt van a claim, a mood, valami edgy és cool legyen.” Ez hatalmas kreatív teret adott számomra.
Nem kellett hosszan gondolkodnom az értelmezésen, mert a vízió az első pillanattól egyértelmű volt: ha a szemhéjpúdereik „a Holdból születnek”, akkor a nézőt is oda kell elvinnünk. Így egy olyan világot hoztam létre, amely szó szerint a Hold felszínén játszódik, ahol az Urban Decay termékek megszületnek, majd onnan kerülnek vissza a Földre.
A márka szabad kezet adott nekem, csak egy keretet kaptam a hangulatról. Ezután már az volt a feladatom, hogy megtaláljam azokat a vizuális és térbeli megoldásokat, amelyekkel a márka DNS-ét hitelesen át tudom ültetni a 3D világba úgy, hogy megmaradjon az a drámai, karakteres él, amit az Urban Decay annyira szeret.
Az IT Cosmetics esetében a cél egy „skin-loving”, klinikailag tiszta hatású látványterv megalkotása volt. Mi volt a legnehezebb része ennek a CGI art directionnek?
Az IT Cosmetics-szel közel egy éven át dolgoztam, és ennél a márkánál kulcsfontosságú volt a márkaútmutató szigorú betartása. Meg kellett tanulnom egy nagyon pontosan definiált vizuális nyelven belül mozogni és nem átlépni azt a határt, ahol a termék már nem tűnik „klinikailag tisztának”.
A legnehezebb nem is annyira a kreatív, hanem a technikai rész volt. A termékeket rendkívüli precizitással kellett megvilágítani, mert a bőrápolásnál az egyszerűség és a tökéletes kivitelezés a nyerő. Mindennek gyengédnek, puhának és ápolónak kell lennie. CGI-ban ez nagyon tiszta shadereket, puha fényeket és finom kameramozgásokat jelent. A fénynek „simogatnia” kell a nézőt.
Általánosságban milyen a megközelítése a beauty makro-vizuálokhoz? Hol húzódik a határ a realizmus és a művészi fantázia között?
A beauty makro-vizuáloknál mindig a realizmus és az absztrakció határán mozgok. Nagyon szeretek kísérletezni folyadékokkal, fényes felületekkel és különféle textúrákkal, ezért néha tudatosan egy kicsit messzebbre is elmerészkedem, mint ami feltétlenül szükséges, aztán visszaveszek belőle. Ez leginkább folyamatos tesztelésről és az egyensúly kereséséről szól. Fontos számomra, hogy a vizuál letisztult és technikailag precíz legyen, ugyanakkor legyen benne valami plusz: egy kis fantázia, ami túlmutat a puszta termékbemutatáson, és valódi art directionné emeli az egészet.
A L'Oréal Luxe márkák nagy hangsúlyt fektetnek a sokszínűségre. Hogyan gondolkodik az „inkluzív szépségről” a látványterveiben?
Az inkluzivitásra nem külön területként tekintek. Számomra ez a munkám természetes része. A szépségnek nagyon sok formája van, és én természetesen beépítem azokat a vizuálokba anélkül, hogy trendként vagy kötelező elvárásként kezelném. Számomra az autentikusság a fontos, nem a hatás. Ha egy vizuál őszinte és tisztelettel viszonyul a különböző szépségtípusokhoz, az érték magától létrejön.
Az idei Signal Fesztiválon az L’Oréal számára végzett munkája is egy különösen érdekes projekt. Elárulná a fő gondolatot?
Óriási megtiszteltetés volt egy ilyen nagy projektben részt venni. Nem is kellett sokat gondolkodnom rajta.
A márkát jól ismerem, ezért azonnal elindult bennem a vizuális gondolkodás.
Végül a legerősebb koncepciókra szűkítettem a terveket, amelyek leginkább rezonáltak a márka DNS-ével és a Signal Festival hangulatával. Nagyon büszke vagyok a végeredményre. A szépség esztétikáját egy nyilvános térbe vinni és több ezer embert megszólítani komoly kihívás, de pontosan az a fajta, amit igazán szeretek.
Hogyan változik az Ön hozzáállása a „szépség” fogalmához, amikor azt egy beauty kampányból átülteti egy nyilvános installációba?
Míg a L’Oréal számára készített kereskedelmi projektben nagyon pontosan meghatározott esztétikával dolgozom, addig a fesztiválra készített installációban elsősorban az érzelmekre és a vizuális élményre helyeztem a hangsúlyt. Próbáltam a közterületre átvinni a szépséget és a finomságot. Ezek olyan értékek, amelyek a L’Oréalhoz kötődnek, de szabadabban és költőibben értelmezve.
A közös nevező számomra mindig a természetes szépség tisztelete, de minden környezetben ez egy kicsit más formát ölt.
Mit jelentett Önnek, hogy részt vehetett az Invisible Forces kiállításon a Kunsthalle-ban, és így megszólíthatta a közönséget a hagyományos galériai környezeten kívül?
Az Invisible Forces számomra egy gyönyörű, személyes élmény volt – egy lehetőség arra, hogy a vizuális világomat visszavigyem abba a városba, ahol felnőttem. Számomra szentimentális jelentőséggel bírt, de a Signal Fesztivál egyértelműen nagyobb és jelentősebb pillanat volt. Teljesen más a lépték, az energia és a látogatók száma. Egy városi fesztiválra készült installáció sokkal nagyobb hatással bír, és számomra ez egy jelentős mérföldkő volt.
Milyen szakaszban és hogyan vonja be a mesterséges intelligenciát a munkájába?
Régebben főleg arra használtam, hogy gyorsan inspirációt gyűjtsek vagy kompozíciókat teszteljek, de úgy döntöttem, hogy most nem használom a munkámban. Nincsenek negatív érzéseim az AI irányába, egyszerűen csak fontos számomra, hogy mindent magam teszteljek, modellezzek és alkossak.
Számomra az etikai határvonal egyértelmű: nem akarom, hogy a mesterséges intelligencia helyettesítse a saját vizuális kézírásomat. Azt szeretném, hogy a végeredmény valóban az én alkotásom legyen.
A munkáját gyakran „finoman kézzelfoghatónak” írják le. Milyen technikákkal éri el a testiséget idéző érzést a digitális térben?
Elsősorban az egészre összpontosítok – arra, hogy minden elem kézzelfoghatóvá váljon, még akkor is, ha teljesen digitális. Szeretek véletlenszerű textúrákat, apró részleteket és kis szabálytalanságokat keresni, amelyek életet adnak az anyagoknak. A fénynek és a finom mozgásnak is jelentős szerepe van, mert ezek adják meg a fizikai jelenlét érzetét, így a vizuál nem steril, hanem szinte „tapintható” hatású.
Hogyan tartja meg az egyensúlyt a kereskedelmi megbízások és a szabad alkotói munka között?
Próbálok olyan projekteken dolgozni, amelyeknek látom az értelmét, de néha tényleg nehéz időt találni a saját projektjeimre. Ez az év leginkább a kereskedelmi projektekről szólt – és ezért hálás vagyok, mert kivételesen szerencsés voltam az ügyfeleimmel, akik nagy szabadságot adtak nekem. Úgy tartom fenn az egyensúlyt, hogy amikor intenzív kereskedelmi időszakom van, tudatosan teremtek teret a saját, szerzői munkáimnak. Egymást kölcsönösen előreviszik.
Mit kell teljesítenie egy márkának ahhoz, hogy megkeresse Önt egy együttműködéshez?
Azok a márkák, amelyek megszólítanak, általában jól ismerik a munkámat. Ennek köszönhetően az együttműködés természetesnek és organikusnak tűnik. Engem leginkább az érdekel, hogy a márka tiszteletben tartja-e a vizuális minőséget, és hagy-e teret a kreatív értelmezésnek. Figyelmeztető jel számomra, ha olyan projektről van szó, ahol nem érezném az értékek összhangját.
Mi győzte meg, hogy együttműködjön a L'Oréal márkával?
Úgy érzem, én és L’Oréal már ismerjük egymást egy ideje, szóval valójában senkinek sem kellett győzködnie. Sőt, inkább izgatott voltam, hogy egy újabb erős és gyönyörű együttműködéssel bővíthetem a portfóliómat. Számomra ez egy olyan kapcsolat természetes folytatása, amely fokozatosan és organikusan alakult ki.
A Johana Krofttal készült interjú egyértelműen mutatja, hogy a digitális művészet és a kozmetika világa közelebb áll egymáshoz, mint ahogy az első pillantásra látszik. Az a képessége, hogy a hűvös pixeleket kézzelfogható érzelmekkel és textúrával ruházza fel, a vizuális anyagokat többé teszi, mint egyszerű reklám – művészi élménnyé válnak.
A L’Oréal márkával való együttműködés a Signal Fesztiválon ennek a szinergiának a csúcspontja, ahol a technológia találkozik a szépség finomságával a nyilvános térben. Johana bizonyítja, hogy akár New Yorkban, akár Prágában alkot, a siker kulcsa mindig az autentikusság, a szakma iránti tisztelet és a bátorság, hogy a költészetet ott is felfedezze, ahol arra nem számítunk.
Története inspirációt jelent nemcsak az alkotóknak, hanem mindenkinek, aki hisz abban, hogy az álmok valóra válhatnak.